A
Bluesun Hotelek az Adria legszebb részein találhatók. Szintén, minden
Bluesun Hotelek a tenger mellett fekszik, úgyhogy vendégeink privilégiuma az, hogy pihenésüket az édeni strandoktól mindössze pár lépés távolságra tölthetik.
A kristálytiszta tenger mellett, hoteljeink javára szól az őket körülvevő elbűvölő természeti környezet, a nemzeti parkok és kék zászlókkal rendelkező strandok közelsége is, melyek ökológiai megőrzöttségüket tanúsítják.
Makarskai Riviéra
A Biokovo-hegység lábánál, a természeti park mellett, található két célállomásunk:
Brela és
Tučepi. A hegyet még 1981-ben természeti parkká nyilvánították, és már hosszú évek óta vonzza az embereket, akik élvezni akarják az ősi természetet és az egész Makarskai Riviérára nyíló hihetetlen kilátást. Egyébként, a Makarskai Riviéra egyesíti a legszebb strandokat és a leglátogatottabb adriai célállomásokat, ahol a
Bluesun Hotelek is találhatók.
A
Bluesun Hotelek a védett természeti szépségek közvetlen közelségének és a strand közvetlen elérhetőségének egyedi elegyét kínálják.
Brela és
Tučepi kitűnő forgalmi összeköttetésben áll Dubrovnikkal és Splittel, a gazdag kulturális örökséggel bíró városokkal. Így vendégeinknek ideális lehetősége van arra, hogy a hoteljeinkben való tartózkodásukat gazdagítsák a spliti Diokléciánusz-palota meglátogatásával, mely egy film kulisszájaként hat, vagy a dubrovniki Óváros, az impozáns erődítmény meglátogatásával, mely körbefogja a valamikori független városállam szívét.
Minden hotelünk közvetlenül a tenger és a rendezett strandok mellett található. Három strand Brelában – a Punta rata,
Berulia és Stomarica, valamint a leghosszabb strand (4 km)
Tučepiben, mely a településsel azonos nevet visel, a Kék zászló büszke viselői, mely a tenger tisztaságának nemzetközi szimbóluma. A turisták felismerik a Kék zászló értékét, és saját biztonságuk és megelégedettségük érdekében a legszívesebben azokat a strandokat választják, melyeken e zászló lobog. Az Európa Bizottság ezt a szervezetet 1981-ben alapította meg, és azóta a Kék zászló a strand és a tengerpart ökológiai megőrzöttségének nemzetközi szinonimája. Amikor egyszer megkapják, a járások, illetve városok kötelesek évről évre kérelmezni a zászló újbóli elhelyezését. Fontos kihangsúlyozni, hogy Tučepi 2006-tól napjainkig folyamatosan a Kék zászló jogosultja, Brela pedig már 1997-től napjainkig.
Brela mentén egy rendezett sétány nyúlik el, melynek népszerű elnevezése a lungomare, és ott egyáltalán nem hallani a gépkocsik zaját. A sétálók és a tiszta levegő és tenger szerelmesei így az olyan sporttevékenységeknek szentelhetik magukat, mint a jogging, görkorcsolya, vagy kerékpározás, vagy egyszerűen élvezhetik a kristálytiszta kék tenger fényét és a legromantikusabb naplementét.
A Punta Rata strandot, mely Brelában található, a Hotel Marina szomszédságában, 2004-ben az amerikai Forbes magazin választása alapján a legszebb európai stranddá nyilvánították, valamint besorolták a világ 10 legszebb strandja közé. Kavicsos strand, mely mintegy 4 km hosszú, számos, színvonalas pihenésre és tiszta tengerre vágyó turista célállomása.
A nemzeti parkokkal körbevett Starigrad Paklenica
A
Hotel Alan, mely
Starigrad Paklenicában található, négy nemzeti park kereszteződésében helyezkedik el: ezek az Észak-Velebiti, a Paklenicai, a Krka és a Kornati Nemzeti Park. A
Hotel Alan elhelyezkedése tökéletesen egyesíti az Adria és a hegyvidéki régió közelségét. Ahogy a többi
Bluesun Hotel, így a
Hotel Alan is közvetlenül a tenger és a strand mellett található, úgyhogy vendégeinknek nem kell a pihenésre szánt értékes pillanatokat az ideális strandoló hely keresésére fecsérelniük – az egy karnyújtásnyira van tőlük. Ha a strand élvezete után látni szeretne néhány horvát nevezetességet is, válogathat: elmehet a közeli Zadarig és meglátogathatja a híres Szent Donát templomot, mely jól tükrözi a középkor szellemiségét és a horvát kulturális örökség egyik legfontosabb műemléke, vagy bepillanthat valamelyik nemzeti park csodálatos világába, melyek a
Bluesun Hotel Alan közvetlen közelében találhatók.
A Krka Nemzeti Park a látogatókat elvarázsolja vízeséseivel, a Kornati pedig, ami egy részét képezi a zadari szigetcsoportnak, még mindég rejtély, hiszen 200 évnyi vizsgálódás után sem ismert az e szigetek valamelyikén otthonra lelt minden növény- és állatfaj. Észak-Velebit szintén gazdag növény- és állatvilág rejtekhelyéül szolgál, és csak nagyon kevés út nyitott a turisták előtt, az érintetlen természet megőrzése okán. Az ösvények, melyeken a látogatók haladhatnak, így is elég lélegzetelállítóak, hiszen hihetetlen, hogy a szinte meztelen kövön ennyi különböző növény- és állatfaj él meg. Az Észak-Velebittel szemben található Paklenica, mely gazdag kanyonokban, barlangokban, kilátókban, vad erdőkben, mélységekben, sziklaszirtekben és egyéb karsztjelenségekben. A természet valódi szerelmesei biztosan találnak valamit a maguk számára, míg a csöndes természeti ereklyéket szemlélik, mindezt a
Bluesun Hotel Alan közvetlen szomszédságában.
Zagorjei-dombság
Bár Dalmácia sok mindenben különleges, Horvátország belseje semmivel sem marad el a természeti architektúra és a környezet tisztaságának megőrzöttsége tekintetében. Az újonnan megnyílt
Bluesun Hotel Kaj, mely
Marija Bistricában található, a Horvát Zagorjében helyezkedik el, melynek felismerhető sármja abban a pillanatban szembetűnik, mihelyt a látogató megérkezik ebbe a sok tekintetben specifikus horvát régióba. A mészkősziklák helyett a vendégek a Zagorjei-dombság zöldjével találkoznak, melyen évszázados kőris- és tölgyerdők, szőlőskertekkel teli áttekinthetetlen lejtők tárulnak a szemük elé, hallják a gyors patakocskák csobogását, melyek mindegyike a saját történelmi történetét meséli. Különösen kiemelkedő Matija Gubec hársfája, melyet a múlt század ötvenes éveinek végén védett természeti emlékké nyilvánítottak. A fa több mint 90 m magas, és impozáns megjelenésével ámulatot kelt mindenkiben, történelmi tanúságtételét adva a tragédiának, mely a horvát történelem egyik védjegyévé vált; mintha a régi idők szelleme gabalyodott volna a fakoronába és a levelekbe. A természeti örökség mellett Zagorje jelentős kulturális örökséggel is büszkélkedhet. 2009. szeptemberében az UNESCO immateriális örökségi listájára került a fajáték-készítés, melynek szakmai titkai nemzedékről nemzedékre öröklődnek, és ezzel, a mézeskalács-szív mellett, mely szintén a Horvát Zagorjéből származik és a régió ismert védjegye. A Zagorjei vidék Horvátország leggazdagabb kulturális területe, és számos nemesi család otthona, melyek várakat hagytak ránk örökségül, melyeket sok turista csodál, de rajtuk kívül a Zagorje gazdag hagyományos házakban, kúriákban és kastélyokban, melyekből egyes becslések szerint mintegy 300 található itt.
A legismertebb és leglátogatottabb várak a Trakošćan, a horvát Drašković grófi család otthona, és a Veliki Tabor, mely egy háromszáz méter magas dombon épült, ami a Ratkaj családnak és más birtokosainak biztosította a történelem során a védelmet minden ellenségtől. A Veliki Taborban található vár jelentőségét felismerte az UNESCO is, és védelmébe vette, mint a legmagasabb kategóriájú kulturális műemléket. Mégis, Zagorje legismertebb célállomása a leglátogatottabb horvát Mária-kegyhely,
Marija Bistricában, ezernyi hívő és zarándok menedéke, akik nyugalmukat a Bistricei Szűzanya bazilikában és a Kálvárián lelik meg, a hegyen, mely a templomnak misztikusságot és különleges fényt kölcsönöz, mivel Jézus Keresztútjának a másolata. A
Bluesun Hotel Kaj a bazilikától ötpercnyi gyaloglásra található, az egyéb természeti és kulturális szépségek pedig a hotel közelében találhatók, és jó forgalmi összeköttetéssel rendelkeznek.
Ahogy Horvátországra a természeti szépségek és kultúra sokszínűsége jellemző, úgy a
Bluesun Hotelek is sokszínűek kínálatukban. Széles kínálatunkból minden vendég ízlése szerint válogathat. Önnek csak annyi a dolga, hogy valamit kitaláljon, és mi azt megvalósítjuk!